Traumás agysérülés
A hiperbár oxigénterápia traumás agysérülés esetén javasolt kezelési lehetőség.
A vér és a szövetek oxigenizációjának fokozódása az idegrendszer működésének javulásához vezet, az anyagcsere -, elektromos útvonalak újraaktiválásával. Az őssejtek mobilizálódását a sérülésekre, az immunmoduláció és a neurotranszmitterekre gyakorolt hatások is feltételezhetők, mint lehetséges mechanizmusok.
A hiperbár oxigénterápia segítséget nyújt az agysérülés utáni regenerálódásban. A mikrokeringést javító hatása miatt fokozódik az oxigén ellátottság, új hajszálér képződnek.
Hiperbár oxigénterápia 1,3 Atm
Gyermekem Dominik kerékpáros baleset következtében koponyaalapi törést, súlyos agykárosodást szenvedett. Életmentő műtétet hajtottak végre rajta. Kiemelkedő képességeit sajnos elveszítette, jobb oldala lebénult, kerekesszékbe került.
Két hónap kóma után következő közel fél évben teljesen újra kellett tanulnia mindent (állás, beszéd, járás, evés-ivás). Képtelenek voltunk elfogadni azt, hogy így élje le életét. Hiperbár oxigénterápiára jelentkeztünk és már néhány kezelés után Domi egyre jobban tartotta a fejét, figyelme kiélesedett, rajzolt, színezett bal kézzel. A változások biztatóak voltak, ezért hosszabb terápiát terveztünk. Mára gyermekem megújult, értelmi szintje kielégítő, memóriája sokat fejlődött, érthetőbben beszél, hárompontos bottal egyedül jár, három kerekű biciklivel biciklizik.
Visszakapta a képességeit és reményeink szerint önálló életet élhet.