Skip to main content

Lívia élete az autizmussal – sikertörténet

Most 11 éves kislányunk Lívia egészségesnek született, természetes úton, komplikációk nélkül. Hamarosan feltűnt, hogy mozgásfejlődése elmaradt a társaitól. Élete

Nem nyúlt tárgyak után, nem mosolygott, úgy tűnt mintha a saját belső világában egyedül lenne. Kettő éves korában fellépő kisebb epilepsziás roham miatt a mai napig gyógyszert szed. Öt éves korára mentálisan is lemaradás volt igazolható, végül gyógypedagógiai iskolába került. Bármilyen ruhát de főleg a zoknikat bontotta szét szálára. Kitartóan foglalkoztak vele szakemberek, napi rendszerességgel végeztük a fejlesztő gyakorlatokat, de valami hiányzott az áttöréshez. Angliában élő ismerősöm hívta fel a figyelmem, hogy autista gyermekeknél világszerte sikeresen alkalmaznak egy terápiát, amit Magyarországon is megtalált. Nem volt kérdés számunkra, hogy mi is esélyt adunk gyermekünknek.

Azonnal kapcsolatba léptünk az ügyvezetővel, aki kész protokollal rendelkezett súlyos autizmus kezelésére. Tudtuk, hogy egyedülálló vállalkozásra találtunk, hiszen ez az egyetlen hely Magyarországon, ahol a gyermekünknek segíthetnek. Líviának voltak nehézségek a terápia elfogadásával, időre volt  szüksége a hiperbár kamra, a körülmények, a környezet, a hangok, az emberek elfogadásához. Soha nem kaptunk még ilyen mély figyelmet, végtelen türelmet és megértést, amely eredményre vezetett és a hatodik próbakezeléssel elértük azt ami másnak elsőre sikerült. Minden alkalommal a kislányunkkal együtt merültem az oxigénbe. Erre máshol nem lett volna lehetőségünk. Líviánál a fejlődés rendkívüli és látványos volt. Javult a feladattartása, jobban koncentrált, egyre szebben kezdett el színezni, betűelemei is szebbek lettek, nem volt annyira fáradékony mint korábban, jobban aludt, javult az anyagcseréje, nem voltunk azon a télen betegek, a jóval kevesebb gyógyszerrel is rohammentes volt, sokkal ügyesebben kezdett el labdát vezetni. Mindent változást és eredményt dokumentáltunk, a minket is meglepő labdajátékáról videót készítettünk.

Számunkra ezek igen jelentős pozitív változások voltak mindössze három hónap leforgása alatt, ezért a kezelések további folytatása mellett döntöttünk. Minden hasonló helyzetben lévő családnak ajánljuk, hogy ha tehetik próbálják ki a hiperbár oxigénterápiát!

Üdvözlettel:
Melinda

Köszönjük, hogy Melinda hozzájárult Lívia történetének bemutatásához.

Valódi értéket adunk, esélyt a képességek fejlesztésére a jobb élet reményében. Tudjon meg többet a hiperbár oxigénterápiáról és foglalja le konzultációs időpontját.

Z K

Zombori Katalin ETI-ENKK szakmai vizsgával rendelkező természetgyógyász, fülakupunktúrás addiktológus, az 1,3 mATM hiperbár oxigénterápia magyarországi úttörője. Szakértelmével, gondoskodó hozzáállásával az egészségügyi állapotok legszélesebb körében nyújt segítséget. Az alternatív gyógyászat képviselőjeként fontos számára a táplálkozásterápia a mozgásterápia és a légzésterápia.