Lívia története

Most 11 éves kislányunk egészségesnek született, természetes úton, komplikációk nélkül. Mozgásfejlődése azonban elmaradt társaiétól, 2 éves korában fellépő kisebb epilepsziás roham miatt a mai napig gyógyszert szed. 5 éves korára mentálisan is lemaradt kortársaitól és gyógypedagógiai iskolába került. Több éve angolszász nyelvterületen élő, hasonló problémára megoldást találó, hazatérő ismerősöm hívta fel a figyelmemet arra, hogy ezekben az országokban úgynevezett hiperbár (nagynyomású) oxigénterápiával kezelnek gyermekeket illetve balesetet szenvedett személyeket; és rendkívül jó eredményeket érnek el mind testi, mind mentális állapotuk javításában. Így kerültünk kapcsolatba Katival, majd hiperbár kezelésekre rendszeresen utaztunk Kiskunfélegyházára, ahol több HBO kamra is üzemel. A fejlődés látványos volt Livinél, javult a feladattartása, jobban koncentrált, egyre szebben kezdett el színezni, betű elemei is szebbek lettek, nem volt annyira fáradékony, mint korábban, nem voltunk azon a télen betegek, a testsúlyához képest jóval kevesebb gyógyszerrel is rohammentes volt, sokkal ügyesebben kezdett el labdát vezetni.
Számunkra ezek igen jelentős pozitív változások voltak 3 hónap leforgása alatt, ezért a kezelések további folytatása mellett döntöttünk, és másoknak is azt ajánljuk, hogy próbálják ki ezt a lehetőséget, az eredmények magukért fognak beszélni!!!

Megosztás: Facebooktwittergoogle_plus         Követés: Facebookgoogle_plusyoutube